Badger John és az én történetem még csikó korában kezdődött el, mikor az én bérlovasságom alatt vett részt és szerzett be nagyon szép eredményeken a különböző csikó küllem versenyeken. Ezután pedig galopp versenyeken folytathattuk utunkat. Bár hosszabb időre el váltunk egymástól, de végül hozzám került, mint saját ló, onnantól kezdve együtt, közösen szereztük a további eredményeket. Kiváló felépítéssel rendelkező mén, jó izomzattal rendelkezik. Könnyed járása van, úgy érzi az ember, mintha a hátán repülne. Fejét kecsesen fenntartja, nem szokta lehajtani, ezzel magabiztosságot mutat a világ felé. Kicsi termetű, de pont emiatt könnyebben veszi be a kanyarokat, lábai pedig elég fürgék és erősek ahhoz, hogy helyt álljon a versenypályán a nagyobb társai mellett. Kíváncsi természetű, minden érdekli őt, magabiztosságából adódóan pedig kicsit vakmerő is, nem feltétlenül riad vissza a veszélyhelyzetektől. Szerencsére ilyen kevés van, így legtöbbször békésen éli a mindennapjait és érdeklődve tekint az új dolgok felé. Legyen az egy új jövevény vagy egy új tárgy az istállóban. Nem annyira társaságkedvelő, legtöbbször egyedül legelészik, elfoglalja saját magát, de néha ő is vágyik a társaságra, általában pont akkor, amikor más nem. Versenyeken összpontosít, de az adrenalin miatt pörgősebb és nehezebben kezelhető. A pályán viszont már tényleg megnyugszik és törekszik arra, hogy minél előrébb jusson. Sokkal jobban szeret végig elől haladni, a tempót diktálni, de ha több erőt kéne bevetnie, mint amennyit kéne stratégiailag, hagyja, hogy a zsokéja visszafogja kicsit.