Last Monarch néven született még Amerikában. Szülei, nagyszülei és dédszülei tehetsége rejlik benne, épp ezért a tenyésztője is nagy jövőket jósolt neki. Viszont tulajdonosa súlyosan lesérült mikor még egy éves volt, ezért Franciaországba került. Ott belovagolták, de mikor betöltötte a második életévét, eladó sorba került pénzhiányra hivatkozva. Ekkor került hozzám, Dino. Ezt a becenevét még a dédapjáról kapta, aki az ő korában az egyik leghíresebb telivér volt, és reménykedek, hogy Last Monarch is az lesz, így ezt a becenevet kapta. Jól izmolt, kiváló küllemmel rendelkező mén. Kifejezetten magas, hosszú lábaival pillanatok alatt tud megtenni több métert akár. Lendületes, nagyon jó a startolásban, és az erőbeosztásban. Versenyeken általában a középmezőnyben foglal helyet, és az utolsó 700 méterben robban ki és tör előre. Ő maga egy nagyon szeretnivaló lovacska, nyugodt természetű, de kicsit talán magának való, nem nagyon él társasági életet. Viszont a gazdáját nagyon szereti, bármit megtenne érte. Versenyeken már makacsabb, nem csoda, hogy két felvezető szükséges mellé a legtöbb esetben. Izgatott és hisztis, nem erőssége a várakozás.